Táplálék az agynak, 2. rész

Táplálék az agynak, 2. rész


Mindig van olyan időszak, amikor az emberek elhatározzák, hogy belekezdenek valami új dologba. Ilyen jó döntésmeghozatal lehet az újévi fogadalmak időszaka, vagy az új hét kezdete, vagy a „majd holnap”- korszaka. Egy döntésnél elhatározzuk, hogy beiratkozunk az edzőterembe, vagy fejlesztjük a nyelvtudásunkat, esetleg új hobbiba kezdünk. De elhatározhatjuk azt is, hogy több időt töltünk a szeretteinkkel, vagy jobbak leszünk emberileg. A legtöbben a testünket rendszeresen tápláljuk: egészséges ételek fogyasztásával, esetleg rendszeresen edzünk, tornázunk, vagy elmegyünk futni. Viszont a mentális izomzatunkról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Pedig ahogy a testünket a megfelelő tápanyagokkal látjuk el, úgy az agyunkat is jól kell táplálni. Ezért arra kérlek kedves Olvasóm, hagyd most néhány pillanatra abba azt, amit csinálsz. Meghívlak agysejtjeink edzésére. Ma agyunknak megadjuk, ami jár neki: egy nehézsúlyú csemegét, egy gyűjteményt az internetes Reddit oldal MA TANULTAM tények listájáról. A lista lényege, hogy olyan tényeket, érdekességeket tartalmaz, amik kevésbé ismertek. Különféle apróságoktól egészen az észbontó, nagy tényekig terjednek ezek a hírek, amelyek bizonyítékok arra, hogy sosem késő valami újat tanulni.

                     

Havonta jelentkező sorozatomban erről a listáról válogatok 15-15 érdekességet, amelyek táplálékként szolgálnak az agynak. Minden hónapban egyszer (5-én) jövök a MA TANULTAM listával. Készülj hát elő, mert érdekes és hasznos tanulnivalók következnek. Íme, 15 olyan érdekes tény, amit ma tanultam.

 

1. A delfinek nyitott szemmel alszanak. Mivel időnként fel kell menniük friss levegőért, és figyelniük kell a ragadozókra is, egyszerre csak agyuk egyik felét tudják pihentetni, így valójában valamennyire mindig tudatosak maradnak.

 

 

2. Néhány szót ejtenék a „gyilkos palack”-ként ismert borzalomról. Természetesen ez is a viktoriánus korszakban történt, mint a legtöbb bizarr szokás. Az anyák szoptatás helyett cumisüveg segítségével táplálták csecsemőjüket. Ezek a palackok azonban cserépből, vagy üvegből készültek, és nehéz volt őket tisztítani. A nem megfelelő higiénia pedig súlyos baktériumok felhalmozódását okozta, ami csecsemők ezreinek haláláért volt felelős.

 

 

3. A Łódźi gettó vagy Litzmannstadt gettó egy náci gettó volt, amelyet a német hatóságok a lengyelországi inváziót követően a lengyel zsidók és romák számára hoztak létre. Egyszer 20 000 tíz év alatti gyereket gyűjtöttek be, akiket családjuktól szakítottak el azzal a céllal, hogy meggyilkolják őket. Mondanom sem kell, a szülők többsége öngyilkos lett bánatában.

 

 

4. A Titanic egyik túlélőjéneka még gyermek Frankie Goldsmithnek apja meghalt a hajó süllyedésekor, ő pedig édesanyjával szerencsésen megérkezett Amerikába. Detroitban telepedtek le, a Navin Field stadion (mostanában Tiger Stadion) közelében. Ott, ahol kosárlabda mérkőzések és más játékok, versenyek voltak megrendezve. A férfi soha nem vett részt semmilyen meccsen, vagy bármilyen játékon, versenyen, mert a tömeg éljenzése a vízben haldokló emberek kiáltozására emlékeztette egész életében.

 

 

5. Ismail al-Jazari muszlim polihisztor volt: tudós, feltaláló, gépészmérnök, kézműves, művész és matematikus, a mezopotámiai Jazira Artuqid-dinasztiából származott. Írt egy könyvet a mechanikai eszközökről, amelyben 50 mechanikus eszközt mutatott be a létrehozásukra vonatkozó utasításokkal együtt. Őt gondolják a robotika és a modern mérnöki munka atyjának.

 

 

 

6. A 100 000 projekt, más néven McNamara's Folly, McNamara's Morons és McNamara's Misfits, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának 1960-as évekbeli programja volt olyan katonák toborzására, akik korábban a katonai mentális vagy egészségügyi színvonal alatt voltak, így a törvény szerint nem lehetett volna őket besorozni. Viszont Robert McNamara változtatott ezen a törvényen, hogy több katonát tudjanak toborozni a vietnámi harcokra. Így egyáltalán nem meglepő, hogy legalább háromszor többen haltak meg ebben a háborúban, mint kellett volna.

 

 

7. 1670-ben egy bíró azt az utasítást adta az esküdteknek, hogy két férfit bűnösnek találjanak. Az esküdtszék viszont megtagadta ezt. A bíró ezek után megvetéssel bánt velük, majd szigorúan megbüntette őket: bezárta éjszakára az esküdteket, sem vizet, sem ételt nem kaptak, de még fűtésük sem volt, majd megbírságolta őket. A fellebbezés során a főbíró kimondta, hogy az esküdtszék nem büntethető azért, mert valószínűleg rossz döntést hozott.

 

 

8. 1941-ben az Egyesült Államok hadseregébe besorozottak közel 10%-át elutasították a rossz fogaik miatt. Amerikában a második világháború előtt az elutasítás fő oka a fogak miatt történt. Az embereknek nem volt 6 egymással szemben álló foga (tehát lent 6 és fent 6), ezért nem léphettek a hadseregbe.

 

 

9. Leonardo Da Vinci több mint 13 000 oldalnyi jegyzetet és rajzot jegyzett fel élete során, és hagyott az utókorra, kora egyik legintelligensebb embere volt. A témakörök: anatómia, fiziológia, mérnöki tudományok, mechanika, geometria, matematika, madárrepülés, repülőgépek, botanika, topológia, fegyverek, hangszerek, művészet és még sok más ezeken kívül, mindezt balkézzel jegyezte le, jobbról balra írt írásával, tehát pont ellenkező irányba, mint amit mi használunk.

 

 

 

10. A skandináv mitológiában furcsa dolgok tudódtak ki. Loki – germán tűzisten – állítólag egy lótól esett teherbe úgy, hogy kancává változott. A ló nyolc lábbal született, és később Odin – a skandináv mitológia legfontosabb és legbölcsebb istene – lova lett.

 

 

11. Keanu Reevesnek azután ajánlották fel a Mátrix főszerepét, miután az 1990-es években öt másik színész visszautasította azt. Brad Pitt, Leonardo DiCaprio, Val Kilmer, Will Smith és Nicolas Cage is nemet mondott a szerepre.

 

 

 

12. 1766-ban kitört a Nagy Sajtlázadás. Na nem a sajtok kezdtek lázadni, hanem az emberek azért, mert nagyon felment a sajtok ára. A polgármester igyekezett helyreállítani a rendet, de nem sikerült, sőt! Fejbe verték egy sajtdarabbal. Olyannyira elszabadult a pokol, hogy a katonaságot is igénybe kellett venni, hogy megállítsák a tombolást. Ők viszont fegyvereket is használtak, aminek következtében egy ember meghalt. Mi volt a halálának oka? Őrizte a sajtjait.

 

 

13. 2018-ban szörnyű baleset történt, gyerekek rekedtek a thaiföldi barlangban, és majdnem életüket is vesztették. Azért, hogy ki tudják menteni őket, a mentők elkábították őket, amitől eszméletlenek lettek, több mint 1 km-re a víz alatt. De a mentés sikerrel járt.

 

 

14. Uday Husszeint, Szaddám Husszein fiát 1984-ben az Iraki Olimpiai Bizottság elnökévé nevezték ki. Azok a sportolók, akik csalódást okoztak neki, kínzásnak voltak kitéve, és bebörtönözték őket.

 

 

15. A mongolok elég babonás népcsoport voltak, és úgy tartották, hogy a királyi vér kitörése nagy katasztrófához vezet. Ezért kénytelenek voltak a halálraítélt királyokon kreatív módszereket használni a lefejezés, az olvadt fémben való fulladás, vagy a lovak általi taposás helyett. Olyan kivégzési módokra volt szükség, ahol nem folyt királyi vér.

 

 

 

 

Forrás:

Reddit

boredpanda.com

Kiemelt kép: pexels.com

Tetszett a cikk?

 

Magazin cikkajánló

Hódgát akadályozza az angliai áradásokat
Hírek, Nagyvilágban történt
Több mint 400 év után először épült hódgát a délnyugat-angliai Exmoor területén.
Krétaszereplők kalandjai
Állatvilág, Egyéb állati
Az utcán rajzolgat a művész, akinek képei nagy sikert arattak.
10 ijesztő tény aranyos állatokról
Állatvilág, Érdekességek az állatokról
Lehet, hogy ártalmatlannak tűnnek, de ezeknek az aranyos lényeknek van egy sötét oldaluk is.
Borz találta meg a római érmeket
Hírek, Nagyvilágban történt
A valaha talált legnagyobb római érmegyűjteményt egy borz fedezte fel Spanyolországban.
Pigcassó, a festő
Állatvilág, Egyéb állati
Ismerd meg Pigcassót, a világ első disznóművészét, akinek festményét aukción több mint 20 000 euróért adták el.
10 tudományos elmélet, amelyen nevettek
Tudomány, Felfedezések
Vannak emberek, tudósok, akik annyira megelőzték korukat, hogy tudományos előrejelzéseiken kortársaik csak nevettek.
A fáknál is idősebb állatok
Állatvilág, Érdekességek az állatokról
Kiderült, hogy létezik négy olyan állat, amelyek még az eddig legidősebbnek hitt fáknál is idősebbek.
Amerika “legboldogabb” államai 2023-ban
Hírek, Nagyvilágban történt
Hol élnek a legboldogabb és legelégedettebb emberek az Egyesült Államokban?
10 milliószoros napok 2024-ben
Érdekes, Jó, ha tudod
Gondolataink, cselekedeteink tízmilliószorosan nagyobb teremtő erővel hatnak ezeken a napokon.

További cikkek »