Indul a téli időszámítás
Bár pár éve még arról beszéltek, hogy a tervek szerint megszabadulunk az órák átállításától, nagyon úgy fest, hogy erre még várnunk kell egy ideig. Ezért hát ideje elővenni a pulóvereket, a kardigánokat és a szekrény mélyére rejtett kabátokat, mert hivatalosan is itt a tél. Ma hajnalban a téli időszámítás ismét kezdetét veszi. Állítólag ez még így lesz pár évig, mert az Európai Uniós országok nem tudtak megegyezni abban, hogy legyen-e óraátállítás, vagy töröljék-e el. Mivel a cél az, hogy a döntés közös legyen, ezért az újabb szavazásig van még pár évünk a kellemetlen esemény miatt. Az órát ma hajnalban, vagyis október 29-én, hajnali 3-kor kell visszaállítani 2-re. Ezzel nyerünk egy órát, többet alszunk és feltételezhetően ez az egyetlen előnye, mert este már korán sötét lesz.
Miért terjedt el az óraátállítás?
Eredetileg energia-megtakarítást akartak vele elérni, de aztán idővel más előnyei is megmutatkoztak az emberek számára nemkívánatos óraátállításnak. Azzal érveltek, hogyha nyáron tovább van világos, akkor később kell villanyt kapcsolni, de állítólag kevesebb a közlekedési baleset és a bűncselekmény is, ha világos van. Ráadásul tovább tarthat a munkaidő a szabadtéren lévő munkahelyeken.
Hangulatunkat és egészségi állapotunkat is befolyásolhatja
Számtalan előnye mellett vannak azonban hátrányai is; az óraátállítás elsődlegesen az egészségi állapotunkra és a hangulatunkra lehet negatív hatással. Alvási problémákat, vérnyomás-ingadozást is okozhat, csökken a munkavégzés hatékonysága, és a balesetek száma is növekszik. Emellett a közérzet rosszabb, a teljesítményszint gyakran alacsonyabb és a koncentrálóképesség is csökkenhet. Ilyenkor sokan úgy érezhetjük magunkat, mintha zombik sokasága lepte volna el világunkat, hiszen félkómás állapotban indulunk munkába. Az ember belső, úgynevezett biológiai óráját nem lehet ugyanis egyetlen pillanat alatt átállítani, ezért gyakori a fáradság, depresszív hangulat, ingerültség, de még étvágytalanság is előfordulhat.
De vajon kinek köszönhetjük ezt az egész felfordulást?
Benjamin Franklin volt az első, aki a nyári időszámítás ötletét 1784-ben felvetette. Ő úgy gondolta, ha nyáron korán reggel –, amikor sötét van – gyertyákat használnának az emberek, akkor lehetne vele spórolni és sokkal jobb, ha kihasználjuk a hosszabb nappalokat azzal, hogy sokáig világos van. A modernkori óraátállítást 1895-ben egy rovarszakértő, George Vernon Hudson javasolta. Hudson kétórás óraátállítást ajánlott, amit egy írásában összegzett és le is vezetett, ezt elküldte a Wellingtoni Filozófiai Társaságnak, illetve a javaslatot ismertette egy cikkben is, és bár volt érdeklődés az ötlet megvalósítása iránt, mégsem vezették be.
De a fentiek csak kis próbálkozások voltak ahhoz képest, amit William Willett vitt véghez, mert az első személy, aki komolyabban is előállt a javaslattal, az bizony Chris Martin énekes ük-üknagyapja volt. Ő 1907-ben állt elő a brit nyári időszámítás ötletével, szerinte az órákat nyáron előbbre kellene állítani a hosszabb nappali világosság kihasználása miatt. Élete nagy részét Willett azzal töltötte, hogy meggyőzze arról az embereket, ébredjenek egy órával korábban tavasszal és élvezzék a sokáig tartó világos nappalt. Javaslata 20 perces lépésekből állt, amiket április négy vasárnapján hajtottak végre – előre állították az órákat –, majd szeptember négy vasárnapján vissza. Willett ötletére figyelt fel Robert Pearce, aki az angliai alsóházban 1908-ban törvényjavaslattal állt elő. Ezt egy évvel később tárgyalták, különbizottságot hoztak létre erre a célra, de akkor még nem fogadták el a törvényt, hiszen sokan – különösen a mezőgazdasággal foglalkozók, akik a szabadban dolgoztak – ellenezték ezt. Amikor végül bevezették 1916-ban az óraátállítást, addigra Willett már meghalt, így nem élhette meg ötlete megvalósulását.
William Willett, forrás: npg.org.uk
Nyári, vagy téli időszámítás?
A Magyar Alvásszövetség úgy gondolja, hogy a téli időszámításnál kellene maradni, mert ha esetleg a nyárit választják, akkor az első iskolai tanórák és munkaórák idején teljes sötétség borítaná világunkat, így pedig eluralkodna a káosz, kevesebben tudnának koncentrálni félig alvós állapotban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat is egyébként egyetért velük, bár a lakosság többsége jobban örülne, ha tovább lenne világos esténként. Akik viszont a téli időszámítással értenek egyet, azok többek között azzal is érvelnek, hogy a sötét reggeleken a gyerekeknek veszélyes iskolába menni.
Németország volt az első
1916. április 30-án Németország alkalmazta először az óraátállítást, hogy spórolhassanak az olajjal. A szóban forgó év azért is figyelemreméltó, mert az első világháború közepén volt, és úgy gondolták, hogy ez segítheti a háborús erőfeszítéseket és javíthatja a gazdaságot. Németország emellett úgy gondolta, az óraátállítással több időt biztosít az embereknek a szántóföldön való munkához, és az ötletét az Egyesült Királyság is hamarosan követte.
Törvényileg szabályozva van, hogy mikor van az óraátállás, így hivatalosan a nyári időszámítás március utolsó vasárnapjától egészen október utolsó vasárnapjáig tart. Több ország is alkalmazta ezt a módszert sokáig, de egyre többen törlik el, így Oroszország, Fehéroroszország, de Ausztrália nagyobb része is, Franciaország és Törökország is megszüntette az óra átállítását.
Mikor törlik el az óraátállítást?
Az Európai Unió területén úgy tervezték, a 2021-es évtől nem lesz óraátállítás, de nem tudtak dűlőre jutni. Azt, hogy egyes tagállamok melyik időzónába kívánnak majd tartozni, ha végre megszűnik az óraátállítás, azt mindenki maga döntheti el.
Bár több forrás is úgy jelöli, hogy a magyar állam még nem döntött arról, hogy melyik időzónába szeretne tartozni, de a Magyar Nemzet korábban arról számolt be, hogy a nyári időszámítás bevezetését támogatja. Az Egyesült Királyságban néhány éve szintén a nyári időszámítást szavazták meg. Hogy ezt mennyire fogják megvalósítani azok, akik erről törvényileg döntenek, az még a jövő zenéje, de egy biztos: hamarosan megvalósulhat legtöbbünk álma és végre nem kell az órák átállításával foglalkoznunk.
Érdekességek a nagyvilágból
- Az Egyesült Államok területén káoszt okozott a nyári időszámítás alkalmazása 1945 és 1966 között a közlekedés és a televíziós műsorok területén, mert az államok szabadon dönthettek a nyári időszámítás alkalmazásáról. De aztán 1966-ban törvényt hoztak arra vonatkozólag, hogy mikortól legyen az időszámítás és meddig tartson. Viszont az államoknak jogukban áll eldönteni, hogy alkalmazni szeretnék-e az óraátállítást. Így vannak államok, ahol át kell állítani az órát, és vannak, ahol nem.
- 1973-ban az Egyesült Államok kiterjesztette a nyári időszámítás időtartamát 6 hónap helyett 8 hónapra. Az amerikai Közlekedési Minisztérium megállapította ugyanis, hogy körülbelül 10 000 hordó olajnak megfelelő energia takarítható meg naponta, ami összesen plusz 600 000 hordó olajnak felel meg mindkét évben, a két hónappal hosszabb időszak miatt.
- A terroristák is pórul jártak 1999 szeptemberében, amikor Ciszjordániában a nyári időszámítás volt érvényben. Izraelben akkoriban álltak vissza a szokásos időzónára, és ott várta néhány terrorista a ciszjordániai társaik által időzített bombákat. Ott viszont más idő volt érvényben, ezért a bombák egy órával korábban robbantak fel, mint ahogy meg volt szervezve, és több tucat civil áldozat helyett három terrorista vesztette életét.
- Az Egyesült Államokban azért tolódik ki a nyári időszámítás egészen november első vasárnapjáig, mert ilyenkor van a Halloween is, ami ott nagy ünnep. A sötétben pedig megnő a gyermekbalesetek száma. Ez az intézkedés viszont nem volt hatásos, mivel sok gyermek megvárta a sötétedést, és csak utána indultak el gyűjtögető-rémisztgető útjaikra.
- Kaliforniában egyszer felborult egy tizenéveseket szállító személyautó, amelynek utasai közül többen megsérültek, egyikük pedig életét vesztette. A sofőr szerint az úttest síkos volt, és az autó megcsúszott. A locsolást a környéken számítógéppel vezérelt berendezéssel végezték, és annak üzemeltetője utánanézett, ő úgy látta, hogy a szerkezet bekapcsolása 15 perccel a baleset után történt. Vizsgálatok után kiderült, hogy valószínűleg a nyári időszámítás miatt egy órával korábban kapcsolt be a locsolószerkezet, és síkossá tette az utat, ezért következhetett be a baleset.
Forrás:
metro.co.uk
wikipedia.hu
timeanddate.com
Magazin cikkajánló